Rendezvények

Rendezvények bemutatása
  • A TOP-5.3.2-17-SO1-2022-00001 azonosítószámú Megyei identitás erősítése Somogy megyében projekt keretében Kiadványt készítünk, amellyel célunk a Somogy vármegyében zajló közösségi tevékenységek történeti feltárása az elmúlt 10-25 évben.
  • Ezen kívül több közösségi találkozót is szervezünk, amely keretében színművészeti előadásokkal találkozhatnak a helyszínre látogatók. Összesen 20 helyszínen valósul meg 10 felnőtt és 10 gyerekelőadás.
  • A Népismereti napközis tábor keretein belül több mint 1000 gyerek VR szemüvegen keresztül virtuális kiállításon vesz részt. Megismerkedhetnek Somogy vármegye értékeivel, emellett kézműves foglalkozások is várják őket.
  • A védtelen közlekedők (gyalogosok, kerékpárosok) közlekedésbiztonságát célzó szemléletformáló kampány megvalósítása keretében kerékpáros kultúra emelésére hivatott népszerűsítő, oktató, ösztönző kampányok, rendezvények, bebiciklizés kerül megvalósításra. Ezt a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködésben valósítjuk meg, az első nagyszabású rendezvény 2023.05.20-án lesz Balatonföldvár-Balatonmáriafürdő között.

Rendezvények

Tekintse meg rendezvényeinket

2024 Somogyidentitás - Minden jog fenntartva.